Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hallgatói kezdeményezésre szakmai napot tartott a Károly Róbert Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi kara

Hallgatói kezdeményezésre szakmai napot tartott a Károly Róbert Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi kara

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A rendezvény elsődleges célja az információátadás mellett a képzés sokoldalúvá tétele volt.

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Dr. Liebmann Lajos a Károly Róbert Főiskola gazdaság- és társadalomtudományi karának első kari napját. A szervezők elmondták, igyekeztek úgy alakítani a programot, hogy a szak minden hallgatója megtalálja az őt érdeklő témákat.

Mivel a szakmai napok látogatottságának alapvető követelménye az aktualitás, az előadásoknak ehhez is igazodniuk kellett. A kari nap megszervezésében számos hallgató is aktív szerepet játszott, így az az információszerzés mellett az órákon elhangzottak gyakorlatba történő átültetésére is lehetőséget adott. A rendezvényt ráadásul a lehető legkisebb összegből kellett megrendezni.

A szervezők elmondták, a jövőben adódó lehetőségektől függően a következő években tovább szeretnék növelni a kari nap színvonalát.

Nagy Réka


Az Aktuális napi hírei (2011-10-07 )

Tovább az archívumra