Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Újévköszöntő gála Domoszlón

Újévköszöntő gála Domoszlón

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Újévköszöntő gálát
tartott a domoszlói Jázmin Néptáncegyütes. A csoport tagjai tavaly határozták
el, hogy minden évben szerveznek egy ilyen rendezvényt, amellyel a magyar
kultúra napja előtt is tiszteletüket fejezik ki. Idén négy korcsoportban léptek
fel a táncosok.

A Jázmin Néptáncegyüttes tavaly ünnepelte fennállásának huszadik
évfordulóját. Akkor határozták el, hogy minden évben egy nagy gálával köszöntik
majd az újévet és tisztelegnek a magyar kultúra napja előtt. A csoport az
eltelt két évtized alatt sok nehézségen ment keresztül, de szép sikereket is
elértek. A jázmin néptáncegyüttes taglétszáma tavaly óta jelentősen megnőtt,
így most már több mint 100-an vannak. A gálán négy korcsoportban léptek fel a
táncosok. Így, bemutathatták, mennyit fejlődtek tavaly óta az alsó és felső
tagozatosok, a jázminok és a fiastyúkok is. Ez utóbbi csoport, szülőkből
alakult tavaly, azzal a céllal, hogy meglepjék gyermekeiket egy tánccal, de
olyan sikerük volt, hogy idén színpadra léptek. A jázmin néptáncegyüttes tagjai
ebben az évben Erdélybe szeretnének ellátogatni, hogy bemutassák tánctudásukat,
de természetesen idén is láthatjuk fellépni őket a hagyományos rendezvényeken
is.

Tarjányi Andrea


Tovább az archívumra