A korábbi szokásoknak megfelelően idén is kötetlen
beszélgetésre hívta a megye prominenseit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A
főkapitányi beszámolóból kiderült: Gyöngyösön a kábítószerrel való visszaélés
az egyik leginkább jellemző bűncselekmény-forma.
A megelőző évhez mérten 16%-al kevesebb bűncselekmény
történt a megyében – kezdte tájékoztatóját a megyei rendőrfőkapitány. 5 év óta
a legjobb arányt mutatják a bűnelkövetési arányok, 100 ezer lakosra 3281
bűncselekmény esett. Az autólopások száma 36 eseményre korlátozódott, ebből 12
egy gyöngyösi lopássorozatot takart. Nőtt a kábítószerrel való visszaélések
aránya – jellemzően városunkban. A megyében tavaly 457 közlekedési baleset
történt, amely 17%-al kevesebb volt, mint 2005-ben – ezen belül csökkent az
ittas vezetés okozta balesetek aránya. Minden 100 nyomozásból 61 zárult
eredményes felderítéssel. Az elmúlt év őszén komoly átcsoportosítási
feladatokat igényeltek a budapesti zavargások, ekkor 94 fő teljesített
szolgálatot a fővárosban. A szervezeti változásokon túl 26 új autóval
gazdagodtak a parancsnokságok, és jelentős számítástechnikai fejlesztések
történtek. A legfontosabb cél továbbra is a látható rendőri jelenlét erősítése
– zárta helyzetjelentését Bartos László.
Faragó Zoltán