Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Új orvosi rendelőintézetet adtak át Horton

Új orvosi rendelőintézetet adtak át Horton

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A projekt pályázati forrásból valósult meg, és határidő előtt elkészült.

Hort Község Önkormányzata egy ÉMOP-os pályázat elnyerését követően kezdett bele az Egészségügyi Szolgáltatások Fejlesztése projektbe még 2011 nyarán. Az Új Széchényi Terv keretében megvalósult építkezésnek köszönhetően költözhettek a háziorvosi rendelők közös intézménybe. Az épület környezetének infrastrukturális fejlesztése és akadálymentesítése is ebből a forrásból valósulhatott meg.

Maga az épület egykor apácazárda volt, majd a település általános iskolája.

A több mint 33 millió forint összköltségű projekt 10%-os önereje mellé az Önkormányzat további forrásokat is átcsoportosított, hogy az ingatlan épületgépészeti és villamossági megújítása mellett nyílászárókra, hőszigetelésre és új parkolóra is teljen. Az épület komplex akadálymentesítését is elvégezték.

A fejlesztés célja a lakosság életfeltételeinek, életminőségének, s ezen keresztül az itt élő emberek egészségi állapotának javítása – emelte ki a település polgármestere. A kivitelezés 2011. július 21-én kezdődött és november 3-án fejeződött be.

Berzsényi Gergely


Az Aktuális napi hírei (2011-12-13 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A három selyp leány
09:05
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet) 3.
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:01
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:10
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Vidróczki gála 2019 - Tarna Kicsik - Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is…
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A hegy leve - dokumentumfilm
20:10
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság