Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A település kisebbségi önkormányzat tagjainak lemondását és a helyi cigányvajda visszavonulását követelte romák egy csoportja Gyöngyöspatán

A település kisebbségi önkormányzat tagjainak lemondását és a helyi cigányvajda visszavonulását követelte romák egy csoportja Gyöngyöspatán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Többek között azzal vádolták a helyi roma vezetőket, hogy az adományokból és a segélyekből csak egy szűk érdekcsoport részesült.

A település hangosbemondójának segítségével hívták össze Gyöngyöspatán a romákat. Baranyi Tamás elmondta, a településen élő romák egy része megelégelte a kisebbségi önkormányzat tevékenykedését. Azt mondják, kimaradnak a közmunkából és a segélycsomagokat is igazságtalanul osztják szét. Ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy új, főleg nőkből álló önkormányzati képviselőket választhassanak.

A helyi cigányvajda szerint azok, akik részt vettek a fórumon, saját népüket támadták hátba. Mivel id. Farkas János elmondása szerint nem tudott a gyűlésről, reagálni is csak kameránkon keresztül tudott az ellene és a fia ellen felhozott vádakra.

Pichler Gábor, a Polgármesteri és Rendvédelmi Kabinet főnöke elmondta, a fórumról az önkormányzat is tudott, ám a témáról és az eseményen felmerülő vádakról ők is csak később értesültek.

Pichler Gábor hozzátette, a fórumon elhangzott vádakkal kapcsolatban akkor fordulnak a rendőrséghez, ha bebizonyosodik, hogy nem csak pletykáról van szó. A romák most aláírást gyűjtenek, hogy kikényszerítsék a kisebbségi önkormányzatnál a személyi változásokat.

Nagy Réka


Az Aktuális napi hírei (2012-01-11 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:00
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:51
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. - Bihari János Táncegyüttes
16:06
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:35
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:22
Reklám
18:25
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:54
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. - Bihari János Táncegyüttes
19:08
Reklám
19:11
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
19:23
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:36
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:05
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság