Mint a Döntés előtt-ből kiderült, a megállapodáshoz vezető kérések teljesítésénél ügyeltek arra, hogy tartható maradjon az idei büdzsé. A várospolitikai egység a mandátumokra és pénzügyi célterületekre is hatással lesz.

A két frakció közeledése november vége óta tartott. Mindkét fél szerint fontosabb a pártpolitikánál a város működőképességének megőrzése és a patthelyzet megakadályozása. A megegyezésnél elmondásuk szerint odafigyeltek arra is, hogy pluszterheket ne kelljen elviselnie az idei költségvetésnek, ezért átcsoportosításokban gondolkodtak a területek között.
Hiesz György elmondása alapján az MSZP-sek egy bizottsági elnökséget és egy külsős bizottsági tagságot kértek a voksukért cserébe. Emellett több pénzt harcoltak ki a szociális területre, sporttámogatásokra, és infrastruktúra-fejlesztésre is. Mint elhangzott, a két oldal továbbra sem adja fel a különbözőségét, és úgy tűnik, a ciklus végéig fennmaradhat az egyeztetésekre épülő együttműködés.
Faragó Zoltán