A büdzsé szentesítését több hónapnyi vita előzte meg.

A pénzügyi stabilitás a legfontosabb cél ebben az évben, valamint a fizetőképesség megőrzése, és fontos, hogy ne kelljen újabb hiteleket felvenni – szorgalmazta Réthy Béla szakmai alpolgármester. Hiesz György emlékeztetett, hogy az MSZP támogatásáért cserébe több pénzt kért a szociális területre, illetve infrastruktúra-fejlesztésre. A Jobbik kevesellte a közbiztonságra jutó helyi forrásokat, és túlzottnak tartotta a működési hiányt. A polgári oldal takarékos gazdálkodásra alkalmasnak nevezte a tervezetet.
A 6,8 milliárdos mérlegfőösszegben helyi adókból mintegy 2 milliárd forint bevételre számít az önkormányzat. Állami normatívaként 1,3 milliárd forint érkezik. Személyi juttatásokra és járulékokra 1,4 milliárd forintot, dologi kiadásokra másfélmilliárdot fordítanak. A működési hiány 316, a felhalmozási hiány 760 millió forintot tesz ki.
A módosító javaslatok alapján egymillió forintot kap az egyházi kincstár, továbbá romaügyi referenset foglalkoztatnak, ellenben a roma önkormányzat támogatását csökkentik.
Ezután elvi pályázati támogatást adott a testület energiatakarékossági programokra, illetve sportfejlesztésekre is: műfüves nagypálya, kézilabda-bemelegítő csarnok, és ifjúsági sportszálló kialakítására. A mai ülésen arról is döntöttek, hogy a települések hulladék-rekultivációs projektjének állásáról áprilisra részletesebb információkat kérnek, majd zárt ülésen tárgyaltak az Ipari Park fejlesztéséről.
Faragó Zoltán