Az előkészületeket követően az éves rendszeres kátyúzási munkálatok március második felétől kezdődnek, és a tervek szerint nyárig végeznek velük.

Az Önkormányzat egyelőre a saját kátyúzó brigádjával tömi be a különösen veszélyes kátyúkat, hiszen az aszfaltbeton-keverő telepek csak március 20-a után kezdik meg működésüket: az általuk előállított olcsóbb aszfaltbeton szükséges ugyanis a nagyfelületű kátyúzáshoz. Elengedhetetlen továbbá az éves rendszeres kátyúzás megkezdéséhez, hogy az útfelületek megfelelő mértékben kiszáradjanak, és legalább 3 napig összefüggően pozitív tartományban maradjon a hőmérséklet, éjszaka is.
Annál is inkább, mert a kátyúzási munkálatoknak április közepéig véget kell érniük, hogy a célul kitűzött nyárkezdeti határidőig az útburkolati jeleket is fel tudják festeni a szakemberek. Az erre szánt összeg tavalyhoz képest több, és a tervek szerint elegendő is (aminek az is az oka, hogy tavaly nem volt ilyen zord a tél, mint idén) – tette hozzá Szilágyi Attila.
Berzsényi Gergely