A Bottyán Faktoron a visszatérő fellépők mellett több új tehetség is feltűnt.

A tavalyihoz hasonlóan a szervezők idén sem kötötték ki, hogy egy diák hány produkcióban vehet részt. Debrei József Ádám így 4 produkcióban is színpadra állt. A fiú ráadásul nem csak rutinos, hanem sikeres B-Faktor versenyző is egyben, a tavalyi rendezvényen ugyanis stand up comedy számával első helyet ért el.
A B-Faktor célja idén is elsősorban az volt, hogy bemutatkozhassanak társaik és tanáraik előtt a tehetséges Bottyános diákok. Bár a pedagógusok többnyire ismerik az intézménybe járó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat, előfordulhat, hogy egy-két fiatal tehetség nevével csak az iskolai tehetségkutatón ismerkednek meg.
Nagy Réka