Ilyen és ehhez hasonló kreatív tárgyak készültek a Harmónium Egyesület által tavaly kiírt országos hulladékhasznosítási pályázatra.

Az hogy a hulladékhasznosítási pályázatra érkezett legjobb pályaműveket itt, a Mátra Honvéd Kaszinóban láthatjuk először, annak elismerése, hogy Heves megyében különösen nagy sikerrel tudták megszólítani mind a gyerekeket, mind a felnőtteket.
A tavalyi, Alkoss valamit hulladékból című felhívásra számos osztályközösség adott be pályázatot, nem csak Magyarországról, hanem a határon túlról is. A zsűri, amelynek egyébként tagja volt Odlerné Bagi Judit gyöngyössolymosi szakblogger is, összesen 16 első díjat osztott ki, a közönségdíjas pedig a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola egyik diákja lett. A díjak persze jelképesek voltak, a pályázók nem is azokért készítették munkáikat.
A kiállítással, mely vándorkiállításként fogja járni az országot, az egyesület célja, hogy szembesítse a környezeti problémákkal az embereket, s környezettudatos gondolkodásra nevelje őket. Rádióadások és egy interaktív honlap mellett online kvízekkel és újabb alkotói pályázatokkal kívánja ezt segíteni. A most induló Gazdálkodj okosan című kampány első körében március 26-ig az Éltető víz – a jövő kék aranya témakörben várják a képeket, rajzokat, irodalmi alkotásokat és videókat.
A kampány további részeként áprilisban az energiatakarékosság, júniusban pedig az aktív szabadidő és a közlekedés témaköre lesz az alkotó és ötletelő pályázatok középpontjában.
Borbándi Erik