Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Tisztújításra készül az MSZP

Tisztújításra készül az MSZP

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A hétvégi kongresszuson pártelnököt választanak, a 14 fős heves megyei küldöttségből pedig Korózs Lajos megőrizheti mandátumát a párt országos elnökségében – erről a szocialista párt megyei elnöke beszélt Gyöngyösön. Sós Tamás azt is elmondta: a kongresszus után fórumsorozatot indítanak, és széleskörű összefogást kívánnak kialakítani az Orbán-kormány leváltására.

A szocialista párt arra készül, hogy 2014-ben leváltsa az Orbán-kormányt – mondta gyöngyösi sajtótájékoztatóján Sós Tamás. Az MSZP heves megyei elnöke szerint ehhez széles körű politikai és társadalmi összefogásra van szükség, ezért a párt ennek megteremtésén fog dolgozni.

Sós Tamás hozzátette: a kormány tevékenysége miatt egyre nehezebb helyzetbe jutnak az emberek, ezért az MSZP programot kíván alkotni, amelynek elkészítéséhez szakmai fórumsorozatot indítanak, ahol a lakosságot arra kérik majd, mondjon véleményt a helyi ügyekről.

Az MSZP szombaton tisztújító kongresszust tart a fővárosban, ahol elnököt választanak majd a küldöttek – köztük 14 Heves megyei politikussal. Az elnökválasztás a jelenlegi elnök Mesterházy Attila és Szanyi Tibor között fog eldőlni, míg Sós Tamás szerint a jelenleg is a párt országos elnökségében helyet foglaló Heves megyei Korózs Lajos megújíthatja a mandátumát.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2012-03-29 )

Tovább az archívumra