Rainer Werner Fassbinder német rendező 1971-ben írt darabját, a Petra von Kant keserű könnyei című drámáját mutatták be. A darab érdekessége, hogy csak nők játszanak benne, de a szeretet – gyűlölet – bosszú hármasságában játszódó történet nem csak nőknek szól.

Szenvedélyek méghozzá nők közötti szenvedélyes kapcsolatok állnak a Játékszín által bemutatott Fassbinder darab, a Petra von Kant keserű könnyei középpontjában. A férfinélküliség már önmagában is izgalmassá teszi a darabválasztást. A német rendező-író ugyanis közismerten nőgyűlölő volt.
A Gyöngyösi Játékszín az idén egyértelműen a drámai vonulatot kívánja erősíteni. Ennek szellemében mutatták be márciusban a Szakítás című drámát, most pedig a Petra von Kantot. Az új bemutatókhoz sikerült olyan színészeket találni, akik nyitottak az ilyen darabokra. A mostani címszereplőnek Kelemen Mártának ez volt az első drámai szerepe.
Az Ausztráliából hazatért barátnőt, Karint játszó Balázs Bernadett fiatal kora ellenére is a rutint képviselte ebben a darabban.
Fassbinder darabja nem csak nőknek szól, s nem is csak nőkről. A szerző ugyan nőkkel mondatja el azt, amit az emberi kapcsolatokról el akar mondani, ám az mindenkor és mindenhol érvényes. Ezért is szeretné a Játékszín ezt a kamaradarabot minél több helyre elvinni.
Borbándi Erik