Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Környezetvédelemről Jászárokszálláson

Környezetvédelemről Jászárokszálláson

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Hogyan lehet a biológiailag lebontható hulladékok arányát
csökkenteni a telepre kiszállított kommunális hulladék között?

A Környezetvédelmi felügyelőség erre a kérdésre várt választ
február 15-ig a RegioCom társulástól, illetve az általa működtetett kft-től. A
tanácsülés, melyen megjelent mind a 33 érintett település vezetője, vita nélkül
fogadta el a benyújtandó javaslatokat. Ezek szerint a szelektív hulladékgyűjtés
tapasztalatai alapján a lakosságot is bevonva, szórólapokon kezdik el
népszerűsíteni az otthoni komposztálást.

Ennél költségesebb lesz a Jászteleken megépítendő
komposztáló megépítése, mely beruházás várhatóan a 3. negyedévben kezdődhet el.
Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere emellett egy, a helybelieket
érintő fontos bejelentést is tett. Eszerint a városban egy hulladékudvart
létesítenek, ahova a lakosság térítés nélkül vihet be mindenféle hulladékot,
beleértve a veszélyes hulladékot is.

A RégioKom társulás sikeres működését mutatja, hogy két
település, Tarnaméra és Jászfényszaru is jelezte csatlakozási szándékát. Õket
nem teljes jogú, együttműködő partnerként kívánja kezelni a jövőben a társulás.

Borbándi Erik


Tovább az archívumra