Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Semmelweis Nap alkalmából, Gyöngyös város önkormányzata és a Bugát Pál Kórház vezetése köszöntötte az egészségügyben dolgozókat a Mátra Művelődési Központban. A hagyományokhoz hűen, Gyöngyös város egészségügyéért kitüntetéseket, szakmai kinevezéseket és igazgatói elismeréseket adtak át.

Csak az élet számít. Ünnepeljük a sikereket, eredményeket, azokat, akik évek óta szolgálják a betegellátást -Bozsik István alpolgármester így köszöntötte az egészségügyi dolgozókat. Már hagyomány, hogy a Gyöngyös város egészségügyéért kitüntetéseket is ezen az ünnepségen adják át. Az idén is ketten vehették át az elismerést. Oszláncziné Dobos Mária védőnő a Berze Nagy János Gimnázium és a Petőfi Sándor Általános Iskola védőnője kapta Gyöngyös város Önkormányzata által alapított kitüntetés egyikét, aki egy-egy tanévben 850 diák egészségügyi ellátásáról gondoskodik. Dr.Erdei Antal a Mátrai Állami Gyógyintézet Rehabilitációs osztályának főorvosa az idei év másik díjazottja, aki 22 évig dolgozott a gyöngyösi kórházban. Az ünnepségen továbbá szakmai kinevezéseket és igazgatói elismeréseket adtak át.
Pásztor Csilla