Ez történt péntek délután az M3-as autópályán Ludas közelében, a Budapest felé vezető oldalon. Egy személygépjármű – feltehetőleg – defekt következtében letért az úttestről és az árokba hajtott. A helyszínelés idejére a sávot lezárták, kisebb torlódás alakult ki.

A baleset során a gépjármű vezetője és az egyik utasa könnyű, míg két másik utas súlyos sérüléseket szenvedett. Az autóban egy gázpalackot is találtak a mentést végző szakemberek, amit aztán a közeli napraforgótábla közepén eresztették ki.
Nem ez volt az egyetlen súlyos baleset a hétvégén. A mintegy négyszáz szerencsétlenségben három ember is életét vesztette, 46-an súlyos, 102-en pedig könnyű sérüléssel élték túl ezt a hétvégét.
Berzsényi Gergely