Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Visznekre látogatott a Nobel-díjas fizikus, Roy Glauber.

Visznekre látogatott a Nobel-díjas fizikus, Roy Glauber.

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az idén 84 éves, amerikai származású professzor a kvantumoptika területén elért eredményeiért még 2005-ben, két másik fizikussal megosztva kapta az elismerést. A település ünnepélyes köszöntése után diákok mutatták be tudományos kutatásaikat a Professzornak.

A viszneki kultúrházba látogatott el hétvégén egy élő tudományos legenda, Roy Glauber. Meglepő, de Roy Glauber az az ember, aki ha nincs kedve, akkor akár a japán császár meghívását is visszautasítja. De egy kicsinyke magyar faluba szívesen eljön. Õ a 20. századi fizikatörténet második felének egyik korszakos alakja: 2005-ben a lézerfény kutatás területén elért eredményeiért Nobel-díjat kapott. A professzor így beszélt felfedezéséről:

„Kiderült, hogy azok a módszerek, melyeket a csillagászati méréseknek az értelmezésére fejlesztettek ki a rádiócsillagászok még 1956-ban, természetes-közvetlen módon alkalmazhatók voltak a lézerfény megértésére is. Az derült ki lényegében, amiért aztán a Nobel-díjat kaptam, hogy gyakorlatilag a lézerek fénye az nem zajos, hanem koherens-rendezett fénysugárzásnak felel meg. Kimutattam, hogy hogyan lehet különbséget tenni mérésekkel a lézerfény rendezett, vagy az izzó különböző hullámhosszú és fázisú fényhullám keverékéből összeálló fénysugarai között.”

A második világháború keleti frontjának lezárásához vezető Manhattan-projektben dolgozó magyar fizikusok legtöbbjét személyesen is ismerte a Professzor.

„Olyan magyar fizikusokat ismertem, mint Wigner Jenő, Teller Ede, Kármán Tódor, vagy a közvetlen munkatársam Tisza László. Menekültként érkeztek az Államokba. Mindnyájuknak látnoki képessége volt, messzire a távoli jövőbe tudtak előre tekinteni, igazi hosszú távú gondolkodók voltak a többi kutatóhoz képest.” – mondta a kutató.

Glauber professzor nemcsak a kvantumoptika területén alkotott maradandót, hanem a nagyenergiás fizikában is alapvető számításokat dolgozott ki, melyek a jelenleg is zajló kísérletekben keletkezett adatok kiértékelésében nélkülözhetetlenek.

Berzsényi Gergely


Az Aktuális napi hírei (2012-07-23 )

Tovább az archívumra