Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Délelőtt barátságos focimeccseket tartottak, délután borkóstolóra vitték őket a szervezők, este pedig egy közös buliban szórakozhattak a Károly Róbert Hotelnél.

A foci után már fellépő ruhában mentek bort kóstolni a dagesztániak. A Borpalotában Dunai György Sándorné igazgató vezette körbe őket- ismertette meg velük a borkóstolás szabályait.
A gálaműsorok után a táncosok szálláshelyén, a Károly Róbert Hotelnél rendeztek nemzeti estet, ahol egyébként minden nap más csapat mutat néhány rájuk jellemző táncot, és invitálja bulizni a többieket. A csoportok zöme eljött ezekre az estekre. Szerdán például a törökök és a dagesztániak voltak a főszerepben. Sokan beálltak közéjük. A török csapat még egy vicces tánccal is készült.
Végül a dagesztániak mulattak, egy lakodalmas jelenetbe invitálták a fiatalokat. A történet röviden annyi, hogy az ara először jár férje családjánál, az idegen házban szomorkodik, miközben a többiek táncolnak. A szervezők a hátralévő napokra is tartogatnak még programokat, legközelebb például strandvetélkedő lesz.
Sütő Dániel