Mint ismeretes, a gyöngyösi grémium múlt heti ülésén arról
döntött, hogy a kórház felmerült pénzügyi nehézségei miatt márciusban
pályázatot ír ki az intézmény üzemeltetésére.
Elutasítja-e, hogy a Bugát Pál Kórház működtetése kikerüljön
nem önkormányzati tulajdonban lévő társaság kezébe? – e kérdést tenné fel helyi
népszavazás tárgyaképp a Polgári Frakció. A kórház ügyében lopakodó döntés áll
a háttérben – állítja a jobboldal, tiltakozásul a zárt ülés vitájában végig
részt vettek, ám a szavazásnál kivonultak. Azt sem értik, miért zárt ülésen
született meg a pályáztatásról szóló döntés.
Ha a népszavazás eredményeképpen az igenek kerülnek
többségbe, akkor a Fidesz szerint fel kell függeszteni az addig esetleg
elkezdődő átadási folyamatot. A 25 ezer városi választópolgár közül mintegy 7
ezer fő aláírása szükségeltetik ahhoz, hogy kiírásra kerüljön a népszavazás. A
frakció úgy véli, hogy a Bugát Pál Kórház az Albert Schweitzer kórház egyfajta
telephelyeként funkcionálna, miután a Hatvant már működtető cég nyerné meg az
üzemeltetés jogát. A legutóbbi miniszteri ajánlat az aktív ágyszámokat közel
50%-al csökkentené, miközben nincs más kórház, amelyet 30%-nál nagyobb
ágyszámelvonás érint – emlékeztetett Dr. Tatár László.
Faragó Zoltán