A betörők több nagy értékű egyházművészeti emlék mellett a perselypénzt is magukkal vitték. A rendőrség betöréses lopás ügyében nyomoz. Helyszínelők a Szent Bertalan templomnál, a betörők nyomait keresik. Az egyházi kincstár felújítása miatt átmenetileg itt, az északi karzaton helyezték el az ottani tárlat egy részét, látogatható kiállításként. Ezt használták ki azok a tolvajok, akik hétfő hajnalban törtek be a kegyhelyre. Az ajtó felfeszítésével, az építkezés felől jutottak be. Ezüstözött réztárgyakat vittek magukkal, kelyhet és ereklyetartókat ezekből a vitrinekből. Valószínűleg tudták, mit keresnek.
Az anyagi kár jelentős. Lázár Levente, a megyei rendőrség szóvivője azt mondta, öt perselyből összesen negyedmillió forintnyi készpénzt vittek el, és öt muzeális értékű kegytárgyat is elloptak. Épp a felújítás miatt írták elő, hogy be kell mutatni a templomban a kincstár értékeit, mondta a plébános. A tárgyak biztosítva voltak, és kamera is őrizte őket – hiába.
A hatóság betöréses lopás ügyében nyomoz, keresik az elkövetőket és az eltűnt egyházi értékeket is.
Faragó Zoltán
Gyöngyösi értékek a filmvásznon