Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az adóbefizetések alapján Gyöngyös gazdasági értelemben csak a megye harmadik legeredményesebb térsége, Hatvan és Eger is megelőzi – derült ki az adóhivatal sajtótájékoztatóján

Az adóbefizetések alapján Gyöngyös gazdasági értelemben csak a megye harmadik legeredményesebb térsége, Hatvan és Eger is megelőzi – derült ki az adóhivatal sajtótájékoztatóján

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A NAV vezetői arról is beszámoltak, milyen új törvényi lehetőségek adódtak a köztartozások behajtására.


Akár egyetlen jelentősebb cég átigazolása is átalakíthatja a megyei kistérségek közötti gazdasági versenyt az áfabevallások alapján. Mint ismert, Gyöngyösről nemrég Hatvanba települt egy nagyobb szállítmányozási cég, és ez meglátszik a nemzeti adóhivatal adatain is: vezet Hatvan, aztán jön Eger és csak a harmadik a Mátraalja. Legalábbis a cégek által befizetett adó alapján.

A megye három említett kistérsége fizeti be együttesen a megyei adómennyiség 90 százalékát, rajtuk kívül továbbra is minimális a gazdasági tevékenység a megye más részein. A megyében 2011-hez képest így is van minimális gazdasági bővülés az áfabevallások alapján: két százalék.

A kintlévőségek behajtására is figyel a NAV, Hevesben csaknem hatmilliárd forint az idei eredményességük. A cégek és magánszemélyek 95 százaléka egymillió forinttal kevesebb összeggel marad fenn a NAV felé, de a hátralékosok aránya folyamatosan emelkedik. A behajtásnál lehet munkabérből letiltani, lefoglaltatni a követelést, a legeredményesebb módszer azonban az inkasszó.

Ebben az évben már jobban koncentrált a hatóság a vagyonkimentések megállítására is. Most már törvényadta lehetőségük, hogy akkor is behajtsák a tartozást, ha az adóalany közben másnak adta tovább a vagyonát. A betéti társaságok korábbi beltagjait is megtalálhatja a NAV, és őket is kötelezheti az adótartozás megfizetésére – eddig gyakori volt, hogy az adóelkerülés céljával sorra adták-vették a hátralékos bt-ket.

Faragó Zoltán


Tovább az archívumra