Erre emlékeztek azon az ünnepi szentmisén, melyen a Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett ferences rendtartomány képviselői mellett ott voltak az egykori templomépítők és az építkezést támogatók leszármazottai is.

Az ünnepi szentmisén hálát adtak az építésben és a templom gyarapításában közreműködők munkájáért. Gajdóczky Ivánnak az édesapja volt az a Gajdóczky Dezső, aki a templomot megálmodta, megtervezte és felépítette.
A templom több tehetős gyöngyösi ember adományából épült fel. Köztük volt Hatala Zoltán anyai nagyapja is, akinek az oltár mellett a templom kisharangját is köszönhetjük.
A kápolnában a mai napig a ferencesek miséznek. Bár a Magyarok Nagyasszonya rendtartomány mindössze 6 éves múltra tekint vissza, a ferences testvérek az elődök több évtizedes, évszázados munkájának folytatói itt Mátraházán is.
Borbándi Erik