Köteles eltakarítani mindenki saját ingatlana előtt a havat, és biztonságossá tenni a járdát. Gyöngyösön a lakók is és a Városgondozási Zrt. munkatársai is, nagy erőkkel takarították a reggeli órákban érkező nagy hómennyiséget. A héten további havazásra is számítani kell.

Sebőkné Cserta Ágnes, a Városgondozási Zrt. temető-fenntartási és köztisztasági üzletvezetője elmondta: az önkormányzati járdákon, közterületeken, díszburkolatokon a Városgondozási Zrt. feladata, a társasházaknál, illetve magánházaknál az ingatlantulajdonosok, illetve -használók feladata, hogy ellapátolja a havat, illetve síkosság-mentesítsék a járdát.
2010 óta tilos használni hagyományos ipari sót, tehát vagy granulált kohósalakot vagy környezetbarát útkálit kell beszereznie az ingatlantulajdonosoknak, amit megtalálhatnak a Városgondozási Zrt. telephelyén is, de a városban található 20 darab sótárolóból is használhatnak saját célra.
A városgazda arra hívta fel a figyelmet: mindenkinek kötelessége 5 méteres körzetben tisztán tartani, síkosság- mentesíteni az ingatlanához tartozó járdákat – akár útkálival, vagy kohósalakkal, de megfelel erre a célra a homok és a fűrészpor is. Aki ezt a kötelezettségét elmulasztja, szabálysértést követ el.