Mozgásórák, közös meditáció, előadások és árusok. Több százan látogattak el a Mátra Művelődési Központ idei első natura napjára.
Az érdekességek mellett sokakat foglalkoztató és érintő témákkal is foglalkoztak az év első natura napjának előadói. Murvai Sándor például a daganatos betegségek szűréséről és gyógyításáról tartott előadást. Az okleveles akupresszőr azt mondja, percek alatt, a comb egy bizonyos pontjának megnyomásával képes megállapítani a rákra való hajlamot.
A rendezvényen színpadra lépett Kövi Szabolcs zenész is, aki bemutatta Csillagok csillagok című albumát. A koncertre ellátogatók megismerkedhettek a lemezhez készült kisfilmmel is, amit Ladányi Tamás asztrofotós képsorozataiból állítottak össze.
A standokról idén sem hiányozhattak a házi készítésű sajtok, a házi lekvárok és a különféle egészségmegőrző termékek. A szervezők ez alkalommal is figyeltek arra, hogy az évek óta visszatérő árusok mellett bemutatkozhassak új szolgáltatók is.