Több mint 170 millió forintból gazdálkodhat idén a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ. Mivel a tavalyi év kiemelkedően jól sikerült, így idén is színvonalas műsorokkal, rendezvényekkel és kiállításokkal várják a látogatókat.
Elfogadta a képviselő testület a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ 2013-as munkatervét. Birnbaumné Pintér Mária igazgató elmondta, a korábban jellemző műsortervet megtartják, ennek megfelelően lesznek tavasszal művészeti hetek, és nyáron lesz folklórfesztivál is.
A szervezők egyben arra is törekednek, hogy a rendezvények gazdaságilag is kifizetődőek legyenek.
– Egy ismert zenekar ugyanannyiba kerül Budapesten, mint amennyibe Gyöngyösön, viszont itt a fizetőképes kereslet gyengébb, illetve a nézőszám is kevesebb. Azt gondolom, hogy ugyanúgy joga van a gyöngyösieknek is mindazokhoz hozzájutni, amit ők adófizetőként befizetnek, mint azoknak, akik Budapesten élnek – jegyezte meg az igazgatónő.
Hozzátette azt is: reméli, hogy a képviselő-testület partner lesz abban, hogy az itt élők a kultúra minden szegmenséhez hozzájuthassanak majd.
Mindent a büdzsé szab meg. A Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ 4 intézményt foglal magába: a Mátra Művelődési Központot, a Vachott Sándor Városi Könyvtárat, a Családi intézetet és a Gyöngyösi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Irodát. Ezek együtt mintegy 173 millió forintból gazdálkodnak. Tavaly több mint 3 millió forintot sikerült megspórolniuk. Hasonlóan sikeres évre számítanak idén is.