A strandolás nem csak örömöket tartogat. A tolvajok miatt évről-évre akadnak olyanok, akik értékeik nélkül kénytelenek hazatérni. Strandlopás Gyöngyösön is előfordul, de figyelemmel, és előrelátással el lehet kerülni a kellemetlen élményt. A strandszezon közepén járunk, ezen a nyáron eddig négy bejelentés érkezett a gyöngyösi rendőrséghez strandon történt lopásokról. Három esetben kisebb értékű tárgyakat tulajdonítottak el, de elvittek egy értékesebb kerékpárt is. Minden esetben az oda nem figyelés okozta a bajt. A rendőrség tehát e négy eset kapcsán nyomoz, nem árt tudni azonban, hogy a megkárosítottak sokszor nem tesznek feljelentést, vagyis ennél azért gyakoribb a strandlopás. A tolvajoknak kidolgozott technikájuk van, sokszor a kerítésen dobják ki a zsákmányt. A leggyakrabban cipők és telefonok tűnnek el a medence mellől, pedig ezek egy részét meg lehetne akadályozni. A strand is biztosít lehetőséget az értékek elhelyezésére, ezzel együtt a strandfürdő vezetője is a saját felelősséget hangsúlyozza, valamint azt, hogy egymásrafigyeléssel is megelőzhetőek a lopások. Elég, ha valaki odafigyel szomszédja holmijára, amíg az távol van. Az óvatosságra a hangosbemondó is rendszeresen figyelmeztet. A rendőrök nyáron folyamatos járőr szolgálatot teljesítenek, az egyenruhások mellett civil ruhás rendőrök is megjelennek szúrópróba szerűen a fürdő területén, hogy lefüleljék a tolvajokat, akik viszont jó ha tudják, hogy egy 10 ezer forint feletti lopás 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Strandlopás
Strandlopás
Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!