Március 14-én hivatalosan is befejeződött a négycsillagos Sástói kemping fejlesztése. A több mint 380 millió forintból megvalósult pályázatot ünnepélyes keretek között zárták le.
Hivatalosan is befejeződtek a munkálatok a négycsillagos, wellness részleggel is felszerelt Sástói kemping területén. Már csak az engedélyeztetési eljárásokat kell lefolytatni. Az ünnepélyes projektzárón résztvevő díszvendégek beszédében többször is elhangzott, a projekt sikeres megvalósulása nagy előrelépést jelent a Mátra idegenforgalmának fejlődésében.
Faragó László polgármester azt hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy sikerült megnyerni a kemping és a tó fejlesztését megcélzó pályázatot is. A két beruházás eredménye együttesen jelentősen növeli a térség idegenforgalmi lehetőségeit.
A kempingfejlesztés a színvonalemelés mellett egyúttal hiánypótlást is jelent. A Mátrában található wellness szállók mellett már nagy szükség volt egy olcsó ám igényes szálláshely kialakítására. A Sástói kemping ugyanis évtizedek óta várja a turisták mellett az ország minden pontjáról az osztálykiránduló diákokat is.
Palik Tibor, a Mátra Kemping és Motel tulajdonosa elmondta, már most bizonyosra vehető, hogy hatvan osztály Sástóra szervezi az osztálykirándulását.
A régóta felújításra váró kempinget eredetileg 380 millió forintból tervezték felújítani, amihez 173 millió forintot egy Európai Uniós pályázaton nyertek. A költségek végül jóval meghaladták a tervezettet – mondta el a megnyitón az ÉPLAK Zrt. vezérigazgatója.