Heves megye Magyarország harmonikusan fejlődő, élhető megyéje legyen – ez az egész megyére kiterjedő területfejlesztési koncepció célja, melyet Gyöngyösön is tárgyaltak. A dokumentum a megye 2030-ig terjedő jövőképét fogalmazza meg.
Gyöngyösön is megtárgyalták Heves megye szakmai területfejlesztési koncepcióját a Tervezés Hetén. A megyei önkormányzat által készített dokumentumot gazdasági szakembereknek, településvezetőknek, civil szervezeteknek mutatták be, akik megvitatták, véleményezték a kitűzött stratégiai célokat.
Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos a fejlesztési források lehívása miatt, hogy egy megye rendelkezzen fejlesztési koncepcióval.
A tervezés célja, hogy az emberek ne vándoroljanak el a megyéből, ennek eszköze a munkahelyteremtés, az infrastruktúrafejlesztés, az oktatás, a szociális fejlesztések – hangzott el a konzultáción.
Gyöngyös vezetői is ezt tartották a legfontosabbnak, dr.Réthy Béla gazdasági alpolgármester szerint kiemelt kérdés a munkahelyteremtés, infrastruktúra-fejlesztés illetve a leszakadó településrészek problematikája.
Báry Péter, a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete elnöke, valamint Balázs József országgyűlési képviselő azt nehezményezte, hogy a Mátra nem a rangjához mérten kapott szerepet a megyei koncepcióban. A tanácskozáson elhangzott: a következő lépésben a koncepció készítői az elhangzott javaslatokat beépítik a fejlesztési programokba.