Az Erdélyi Magyarokért Heves Megyei Egyesület és a segesvári Homo Novus egyesület közösen szervezte meg Csíki Sándor Lármafák székely ormokon című könyvének gyöngyösi bemutatóját.
A szerző könyvével a marosszéki székelység segélykiáltását szerette volna megfogalmazni. A hangok eljutottak Magyarországra is: a könyv második kiadása már Kövér Lászlónak, az országgyűlés elnökének a támogatásával valósult meg.
Csíki Sándor író – ahogy mondja magáról – egy székely magyar Erdőországból. Lármafák székely ormokon című munkája az Erdély Ma nevű internetes portálon megjelent írásait fogja össze. Azokat a publicisztikákat, amelyek székely települések hétköznapjairól szólnak.
Lármafákat akkor gyújtanak a székelyek, ha ellenség közeledik, vagy nagy baj van. Csíki Sándor 112 lármafát gyújtott meg jelképesen. Mint író és mint a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke ezzel is üzenni akart a székelységnek: vállalják gyökereiket. De nem csak nekik üzent, hanem a magyarországiaknak is. A könyvbemutatón jelen lévő erdélyi politikus, Bíró Zsolt szerint Budapesten meg is hallgatták a lármafák üzenetét.
A magyar kormány, mint ismeretes, kiáll a székelyföldi autonómia-törekvések mellett. Ugyanakkor a magyarországi magyarság azzal tehet a legtöbbet a székelyekért, hogy szorosabbá fűzi az olyanfajta civil kapcsolatokat mint amilyen a könyvbemutatót szervező két egyesület, az Erdélyi Magyarokért és a Homo Novus Egyesület között van – hangzott el a könyvbemutatón.