Idén is megrendezte a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny helyi fordulóját. Idén a Kálváriaparti Általános Iskola adott otthont ennek a rendezvénynek, ahol 64 tanuló mérte össze tudását a különböző versenyszámokban.
Katasztrófavédelmi napot tartottak a Kálváriaprti Általános Iskolában, ahová 3 járásból, Gyöngyösről, Hevesről és Hatvanból érkeztek fiatalok.
A közelmúltban közel 2000 diák ismerhette meg a katasztrófavédelem alapjait, oktatták a települések polgármestereit, jegyzőit, közbiztonsági referenseket, valamint közel 200 pedagógust. Ez a verseny pedig szervesen illeszkedik ebbe a projektbe – hangsúlyozta dr. Zólyomi Géza kirendeltségvezető.