Egy éves kutató- és írói munka eredményeként jelent meg a Visonta múltját és jelenét bemutató könyv. A kiadvány számos, eddig a helyiek számára is ismeretlen tényt közöl.
A Visonta történetét bemutató könyv kilencmillió forintból készült el, ebből hárommilliót Leader támogatásként t is nyert a település.
Szarvas László polgármester szerint hiánypótló kötet született, mert bár a ’80-as években jelent már meg könyv Visontáról, abban nem esett szó a falu történelméről.
A könyv egy kézdikővári történész, Netye Zoltán Pál kutatómunkájának köszönhetően született meg.
– Azt hittük, hogy Visonta egy kis falu kis történelemmel. Ahogy egyre jobban beleástam magam a település történelmébe, rengeteg érdekesség került elő. Az első tördelés után 420 oldal lett a könyv. A kiadás előtt több mint 100 oldalt ki kellett vennünk belőle – ecsetelte a munkafolyamatot a szerző.
Érdekességként említette, hogy a levéltárakban, a Széchenyi Könyvtárban és az Egri Múzeumban végzett kutatómunka során egyebek mellett sikerült megerősíteni: Visontának egykor vára is volt. Sokan a helyiek közül úgy gondolták, hogy a település csak az 1200-as évek óta létezik, ám most kiderült, hogy az első lakók már a 900-as években letelepedtek itt.
A könyv ezer példányban jelent meg, s a környékbeli könyvtárakban is kikölcsönözhető.