Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bornapi várakozások

Bornapi várakozások

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egyre több turista látogatja a gyöngyösi bornapok rendezvényét, bár egyelőre még kevesen jönnek direkt ezzel a céllal a Mátrába – egyebek mellett erről is szó volt a keddi Fórumban, ahol a rendezvényt szervező intézmények vezetői úgy vélekedtek: a rendezvény és a Mátrai borok népszerűsége is folyamatosan növekszik.

A Gyöngyösi Bornapok rendezvényét a Mátrai Hegyközség mellett a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület és a GYÖNGYÖK közösen szervezi. A rendezvény célja amellett, hogy évről évre színvonalas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a helybelieknek, hogy egyre több turistát vonzzon a térségbe. Kósa László, a Gyöngyös-Mátra elnöke azt mondta: jó úton haladnak a cél megvalósítása felé, de ma még elsősorban azok érdeklődnek a rendezvény iránt, akik egyébként is épp a környéken tartózkodnak.

Ennek a célnak az érdekében állítják össze a programkínálatot is – mondta B. Pintér Mária, a GYÖNGYÖK igazgatója.

B. Pintér Mária a műsorban arról is beszélt: a Mátra Művelődési Központban karbantartási munkákat végeznek, ezért előreláthatóan egy-két hétig a színházterembe tervezett programok elmaradnak, és azok egy részét másik időpontban rendezik majd meg.


Az Aktuális napi hírei (2013-05-22 )

Tovább az archívumra