Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Könyves Kálmán téren
létesülő új, gimnáziumi tornacsarnok alapkövét. A 220 milliós beruházás nyomán
1500 m2-en több funkciós tornaterem, és az ahhoz kapcsolódó helyiségek is
helyet kapnak. A tornacsarnok átadását év végére ígérik a kivitelezők.
Gyöngyös város önkormányzatának régi terve volt egy városi
sport- és rendezvénycsarnok megépítése. A korábbi elképzelések azonban túl
költségesnek bizonyultak, így az önkormányzat más megoldás mellett döntött.
Külön tornacsarnokot kap a Berze Nagy János Gimnázium, és külön megépül a
városi sportcsarnok is, mintegy 800-900 millió forintból – mondta el Hiesz
György polgármester.
A Berze Nagy János Gimnázium jelenlegi tornaterme eredetileg
11 osztály befogadására épült. Azóta megsokszorozódott a diákok száma, az
épületben pedig – amelyről már a hetvenes években kiderültek a konstrukciós
hibák – egészségtelen körülmények között folynak az órák – tudtuk meg Dr.
Czinder Péter igazgatótól.
A Könyves Kálmán téren megvalósuló, 220 milliós beruházás
kivitelezőjét pályázati úton választották ki. Az 1500 m2 összterületű épület
kialakításának köszönhetően több osztály egyidejű foglalkoztatására nyílik majd
lehetőség – avatta be híradónkat Juhász József az Alapkő ’95 Kft. ügyvezető
igazgatója.
A nyertes cég ügyvezetője, valamint a gimnázium igazgatója
jelenlétében Hiesz György polgármester elhelyezte a tornacsarnok alapkövét.
A kivitelezők ígérete szerint a munkálatok 9 hónap alatt
befejeződnek, így decemberben már az új tornacsarnokban sportolhatnak a
gyöngyösi gimnazisták.
Molnár Kata