A Károly Róbert Főiskola csapata is részt vett a Magyar Vöröskereszt Országos Elsősegélynyújtó Versenyén, Szombathelyen.
A 42. alkalommal megrendezett versenyen elméletben és gyakorlatban mérték össze a tudásukat az önkéntes résztvevők.
A statisztikák szerint a magyarok többsége nem mer segíteni, ha baj van. Tarjányi Andrea, a KRF csapatának vezetője szerint ezen is segített a versenyre való felkészülés, hiszen most már akár éles helyzetben is higgadtan és szakszerűen tudnának segíteni. Akár közlekedési baleseteknél, akár egyéb más katasztrófahelyzetekben, vagy hirtelen rosszulléteknél fontos, hogy minél hamarabb megtörténjen az elsősegélynyújtás, hiszen ez életet menthet a hivatásos egészségügyi segítség megérkezésééig.
A versenyen 58 csapat 290 versenyzője 3 kategóriában mérkőzött meg. A felnőtt kategóriában 15 csapat versenyzett, a KRF egysége a 9. helyen végzett
A gyermek kategóriában Heves megyét az egri Kemény Ferenc Sportiskola csapata képviselte, egy nyolcadik helyezést bezsebelve. Az ifjúságiak tizenkilences mezőnyében a Tarnamérai Ifjúsági Klub a nyolcadik helyet szerezte meg.