Gyöngyösön építették meg az első magyar motor nélküli, úgynevezett teljesítmény-repülőgépet, amely először éppen 80 évvel ezelőtt emelkedett a levegőbe. Erre, és a gyöngyösi veterán repülés kiemelkedő alakjaira emlékeztek koszorúzással és emléktábla-avatással a Pipishegyi Repülőtéren.
A Pipishegyi Repülőtér az első időszakban még katonai kiképző repülőtérként üzemelt, évek óta azonban elsősorban sport célra használják. A múlt század első évtizedeiben megalakult a Mátravidéki Motor Nélküli Repülőosztály, 1931-ben az ő tulajdonukba került a reptér is. Abban az időszakban magyar tervek szerint egy időben három vitorlázó repülőgép is épült. Az első 1933-ban emelkedett a levegőbe. Janka Zoltán tervezte, és a Gyöngyösi Vitorlázórepülő Egyesület műhelyében építették meg. Ez volt a Gyöngyös 33 néven ismertté vált első magyar motor nélküli teljesítmény-repülőgép.