A legutóbbi, hivatalos statisztikai adatok alapján Heves megye rosszabbul teljesít. A romló adatok mögött a gazdasági beruházások élénkítésének hiánya áll – véli az MSZP.
Sós Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján arról beszélt: a gazdasági mutatók tekintetében Heves megye 2009-ben az ország gazdasági teljesítményének még 2,2 százalékát állította elő, 2011-ben csak 2,1 százalékát. A különbség 30 milliárd forint, egyúttal több ezer ember munkahelyének elvesztését jelenti. Áprilisban 21 ezer regisztrált munkanélküli volt a megyében, a megyei munkanélküliségi ráta rendkívül magas. A szocialista politikus a kormány gazdaságpolitikáját teszi felelőssé, amiért tovább növekedtek a gazdasági különbségek a megyék között. Az adatok szerint Heves megye a 11. helyről a 12. helyre csúszott vissza a megyék rangsorában.
A trafikügy is azt mutatja, hogy gazdaságélénkítés helyett a kormány a klientúraépítéssel van elfoglalva – hangsúlyozta hozzá Sós Tamás, aki azt is hozzátette: az ipari termelés stagnál, míg az országosan élénkülő építőipar is csökkenést mutat megyénkben.
A megyei közgyűlési Fidesz frakcióvezetője közleményben reagált Sós szavaira. Gondos István szerint Heves megyében jelentősen nőtt a munkahely megőrzésre illetve létrehozásra pályázók száma, és az általuk elnyert támogatások összege is.