Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fuvarozók: mindent megdrágít a brutális útdíj

Fuvarozók: mindent megdrágít a brutális útdíj

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az eddigi 25 ezer helyett az új rendszerben akár 800 ezer forint is lehet egy belföldön szállító jármű útdíja havonta.

A fuvarozótársaságok és az állam között folynak a tárgyalások a kompenzáció lehetőségéről, de a szállító cégek azt mondják, akár el is lehetetlenítheti a működésüket a magas útdíj, másrészt várhatóan a fogyasztók is megérzik majd ennek hatását – például az élelmiszer-árakban. A rendszer – a tervek szerint – július 1-én lép életbe.

A fuvarozók szerint egy belföldön dolgozó kamionnak, amelyik havonta 20 ezer kilométert tett meg, eddig 25 ezer forintba került az autópálya-matrica, a e-útdíj bevezetésével az úthasználat költsége 800 ezer forint lesz. Ezt a brutális költségnövekedést nem fogják tudni kitermelni, továbbhárítják a megrendelőikre, s várhatóan mindez végül a fogyasztók pénztárcáját terheli majd.

A kormány kompenzációt ígért a hazai fuvarozóknak egyrészt a gépjárműadóból másrészt az iparűzési adóból. Az állam garanciát vállalt forgóeszköz-hitel biztosítására is, de egyelőre ennek feltételei nem ismertek. Az új rendszer sok részlete még kérdéses – mondja Dittel Gábor, a magánvállalkozó nemzeti fuvarozó ipartestület ügyvezető főtitkára. Arra is emlékeztetett: a rendszer próbaüzemének június 5-én el kellett volna kezdődnie, de semmi sem történt ezügyben. Így az is kérdés, hogy egyáltalán működőképes lesz-e a rendszer a július elsejére tervezett bevezetésre.


Tovább az archívumra