Két évvel ezelőtt meg kellett kongatni a vészharangot a gyöngyösi gitárfesztivál felett, tavaly már fellélegezhettünk, idén pedig úgy tűnik, új erőre kapva folytatódik az ötéves hagyomány.
A nemzetközi gitárfesztivál és gitárkurzus 2009-ben költözött át a Zemplén megyei Encsről Gyöngyösre, ahol nem csak befogadásra, de a gitármuzsikát szerető közönségre is talált. A kurzusra 15 gitárosnövendék jelentkezett, négy tanár foglalkozik majd velük, köztük az olasz Massimo delle Cese és a dán Finn Svit.
A neves gitárművészeket koncerteken is láthatja majd a közönség. Finn Svit szerdán a Barátok templomában, Massimo delle Cese pedig csütörtökön a Szent Bertalan templomban ad hangversenyt.
Zenélni fog továbbá Papp Sándor gitárművész is, csütörtökön pedig a GitArt Duó muzsikál a kaszinó erkélyéről. A gitárfesztivál péntek este a már szokásos farkasmályi zárókoncerttel ér véget. Ott a kurzus összes növendéke és tanára fellép majd.