Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kitüntetett orvosok a Semmelweis-napon

Kitüntetett orvosok a Semmelweis-napon

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Átadták a gyöngyösi önkormányzat által alapított Gyöngyös Város Egészségügyéért kitüntetéseket a Semmelweis nap alkalmából. Az idén Dr. Nagy Éva háziorvos, és Dr. Kelemen Tibor, a pszichiátriai osztály vezetője vehette át az elismerést. Dr. Léman Gyöngyi belgyógyász pedig főorvosi kinevezése mellett miniszteri kitüntetésben részesült, melyet a budapesti központi ünnepségen vehetett át.

Gyöngyös kettős ünnepet ül, hiszen a Semmelwes-napon túl a Bugát Pál Kórház fennállásának 175 évfordulóját is ünnepli – kezdte ünnepi beszédét Faragó László polgármester.

– Ahogyan 175 évvel ezelőtt, úgy napjainkban is nagyban meghatározza az itt élők életminőségét az önök munkája. Önök azok, akik velünk vannak életünk első és gyakran utolsó perceiben. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy az orvos és a beteg kapcsolata valóban a bizalomra épüljön – fogalmazott köszöntőjében a polgármester.

Ezt követően átadták a gyöngyösi önkormányzat által alapított Gyöngyös város Egészségügyéért kitüntetést. Az idén ketten vehették át az elismerést. Nagy Éva háziorvos pályafutását a gyöngyösi kórházban altatóorvosként kezdte, majd családalapítását követően 1991-től háziorvosként dolgozik Gyöngyösön. Kelemen Tibor több mint 30 éve dolgozik a gyöngyösi kórházban, ahol közel fél évtizede vezeti a pszichiátriai osztályt.

Weisz Péter, a kórház ügyvezetője arról beszélt, hogy 2013 jelentős változást hoz a kórház életében, hiszen az állam veszi át az intézményt – így új fenntartói környezetben kell majd dolgozni – ezzel együtt az uniós beruházás sorsa és a dolgozók bérfejlesztésének kérdése is megoldódni látszik.

A vezető elmondta, év végéig új rendszert szeretnének kidolgozni a háziorvosokkal a kapcsolattartásra és igyekeznek bebizonyítani, hogy a gyöngyösi kórház a régió egyik, vagy talán a legerősebb kórháza.


Tovább az archívumra