Visszatérhetnek a pártba a volt gyöngyösi Fidesz-tagok. A helyi választmány elnöke stúdiónkban azt mondta: valamennyi volt párttagot levélben keresnek meg az új alapszervezet őszre tervezett felállítását megelőzően.
A Fidesz heves megyei választmánya két héttel ezelőtt tartott tisztújítást, ahol azonban a 2010 óta szünetelő gyöngyösi alapszervezet újraalakításáról nem döntöttek. Horváth László megyei kormánymegbízott, a párt megyei alelnöke és választókerületi elnöke a keddi Fórumban azt mondta: szeptemberre újjászervezik a városi csoportot, amelybe a régi tagok is beléphetnek. Náluk a párt levélben érdeklődik, hogy kívánnak-e ismét részt venni a munkában. A leveleket a napokban postázták, így egyelőre csak informálisan lehet tudni, kik azok, akik ismét tagjai lesznek a párt helyi csoportjának. Horváth László neveket egyelőre nem említett, de azt mondta: szeptemberben minden nyilvános lesz majd.
A megyei kormánymegbízottat arról is kérdeztük, volt-e Heves megyében egyeztetés a trafikpályázatokkal kapcsolatban. Horváth László azt válaszolta: semmilyen egyeztetés nem volt, a nemzeti dohányboltok pedig zökkenők nélkül megkezdték működésüket Heves megyében.
Horváth László a műsorban kiemelte: Gyöngyösön több százmillió forint értékben valósultak meg az Európai Unió és a kormány által támogatott beruházások, amelyek gazdasági, turisztikai és oktatási területen is jelentős lendületet adhatnak a fejlődésnek.