Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Állami átvétel után negyedmilliárdos támogatás

Állami átvétel után negyedmilliárdos támogatás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Augusztus 1-től állami kézben működik tovább a gyöngyösi Bugát Pál kórház. Az átadás-átvétel megtörtént az eddigi működtetőtől, a Medical Investments-től. A fejlesztések folytatódnak, a kórház a napokban 250 millió forintot kapott az államtól.

Minden dolgozó marad, a szerződéses munkatársakat is továbbfoglalkoztatják, érvényesek az eddigi szerződések a szolgáltatókkal és a beszállítókkal is – ezt garantálja a most aláírt szerződésben a kórház új fenntartója, a Magyar Állam nevében átvevőként eljáró GYEMSZI.

Weisz Péter, a Bugát Pál Kórház főigazgatója elmondta: túl azon, hogy minden dolgozót átvettek, a nyugdíjasok esetében is kérvényezték, hogy tovább dolgozhassanak. Úgy vélte, a kórház életében semmi látványos változás nem történt, visszalépés semmiképp, inkább előre mutató változások jöttek illetve jönnek.

Például a dolgozók számíthatnak a fizetésük visszamenőleges kompenzálására is, ahogy ez más állami kórházak esetében is megtörtént, illetve a kórház a napokban értesült arról is, hogy már egy nyertes pályázatukhoz, több mint 250 millió forintot kaptak többletforrásként, amit fejlesztésre, műszerbeszerzésre fognak fordítani.

Új lendületet kaphat az új szárny építéséről szóló európai uniós pályázat. A Medical Investments a pályázathoz kapcsolódó fenntartói és kedvezményezetti jogokat átadta az államnak. Az igazgató azt mondta, a régi épület bontására és az új épület építésére hamarosan megjelenik a közbeszerzési kiírás és az ősz folyamán kezdődhet a munka.


Tovább az archívumra