Több száz betöltetlen hely várja a pótfelvételizőket a Károly Róbert Főiskolán. A rendes felvételi eljárásban harminc százalékkal kevesebben jelentkeztek az intézménybe, a csökkenés az önköltséges képzések és a felsőoktatási szakképzések esetében a legjelentősebb – mondta Fórum című műsorunkban a főiskola oktatási rektorhelyettese.
Idén mintegy ezerhatszázan jelentkeztek a Károly Róbert Főiskolára, hatszázan első helyen jelölték meg a gyöngyösi intézményt, közülük mintegy négyszáz hallgatót vettek fel – mondta a keddi Fórumban Szegedi László, a főiskola oktatási rektorhelyettese. Ez közel harminc százalékos csökkenést jelent a tavalyi adatokhoz képest, és hasonlóan alakultak a mutatók a legtöbb felsőoktatási intézmény esetében.
Az egyetemek közül a Corvinus Egyetem tudta növelni két százalékkal a hallgatói számát, a többi egyetem esetében tizenöt-húsz százalékos csökkenés tapasztalható, a főiskolák – így a Károly Róbert Főiskola – akár a harminc százalékos csökkenést is elszenvedtek.
A legnagyobb visszaesés az önköltséges és a felsőoktatási szakképzések esetében figyelhető meg – mondta a rektorhelyettes, aki azt is hozzátette: arra számítanak, hogy a pótfelvételi eljárás keretében többen jelentkeznek majd ezekre a képzésekre, a keretszámokat ugyanis szinte sehol sem töltötték fel.
A Károly Róbert Főiskolán mindhárom képzési területen várják a pótfelvételizőket, jelentkezni csak önköltséges helyekre lehet, és csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik a rendes felvételi eljárásban nem vettek részt, vagy egyetlen helyre sem vették fel őket.