Betörtek az MSZP gyöngyösi irodájába a hétvégén. Az elkövetők élelmiszereket, adományozásra váró játékokat vittek el, a kár több 100 ezer forint. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Az MSZP irodába az elkövetők 3 ajtón keresztül jutottak be, volt, amit befeszítettek, volt, amit berúgtak. Az alsó szinten a klubhelyiségbe is betörtek. Vasárnap délelőtt az ingatlan egyik bérlője értesítette a párt irodavezetőjét, hogy az ajtók tárva-nyitva vannak. Az emeleti irodából apróságokat vittek el – mondja Hiesz György, aki szerint nem állt politikai indíttatás a betörés hátterében, már csak azért sem, mert más pártok helyiségeit is feltörték. A szocialistáknak mintegy 200 ezer forintos kárt okozott a bűncselekmény.