Úgynevezett elektronikus építési naplót kell vezetni a papír alapú helyett október elsejétől. Azért, hogy az építőiparban érdekelt vállalkozók megismerjék ezt az új rendszert, 3 szakmai kamara elméleti és gyakorlati oktatással egybekötött programsorozatot indított, melynek egyik első állomását a Károly Róbert Főiskolán tartották.
Építési vállalkozóknak tartottak tájékoztató előadást a Károly Róbert Főiskolán az október elsejétől kötelező elektronikus építési napló használatáról. A papír alapú napló eddig is kötelező volt az építkezéseken. Most ezt váltja az elektronikus változata.
– Ezt a felületet ügyfélkapus regisztrációt követően lehet elérni és így lehet használni a felületet. A napló megnyitása az építtető feladata és ezt létrehozás után átruházhatja a fővállalkozóra a fővállalkozó pedig vezetheti teljes körűen csak ő a naplót, illetve az alvállalkozóknak is lehetőségük van arra, hogy rögzítsék az ő munkafázisukat. – mondta Tóth Gabriella, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gyöngyösi képviselet-vezetője.
Az elektronikus napló várhatóan az eddiginél áttekinthetőbb lesz a hatóságok számára,de nagyon sok, a szakmában már több évtizede dolgozó vállalkozóknak jelenthet problémát és többletköltséget az új rendszer bevezetése.
– Maga az építkezési napló vezetése feltételezi azt hogy az építési vállalkozók egy laptoppal rendelkeznek melynek fellelhetőnek kell lennie az építési területen. Amennyiben nincsen ott internetes kapcsolat, akkor 3 nap áll rendelkezésre, hogy az ott rögzített munkafázisokat rögzítse, illetve feltöltse az elektronikus felületre. – tette hozzá Tóth Gabriella.
Így internet kapcsolatra és technikai eszközre biztosan be kell majd ruházni azoknak a vállalkozóknak, akiknek eddig nem voltak ilyen eszközeik. De nem csak ez jelent gondot néhány vállalkozónak.
– Azoknak, akik rendelkeznek számítógépes tudással, azoknak szerintem sokkal könnyebb lesz, viszont azoknak az idős kollégáknak akik szerintem azt sem tudják hogy kell bekapcsolni a számítógépet, vagy mondjuk kényszer vállalkozók, azoknak nehezebb lesz. Meg kell nekik bízni egy olyan személyt aki neki ezt megcsinálja. – mondta Nagy Albert, a Life Light Kft. ügyvezetője.
Az elméleti előadásokat követően az építési vállalkozók gyakorlati képzésen is részt vesznek majd, így biztos tudással készülhetnek fel az október elsejét követő változásra.