Kávéházi hangulatot, bárzenét és tánclehetőséget kínál a vendégeknek a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ új rendezvénysorozata, melyet BÁR-HOL címmel indítottak el. Az első estet a Kultúrházak Éjjel-nappal nevű országos programsorozathoz kapcsolódva elegáns környezetben rendezték meg: az Orczy-kastélyban a Rák Béla Combó muzsikált.
Kellemes és igényes muzsikát ígért az Orczy-kastélyban berendezett bár vendégeinek a Rák Béla Combó vasárnap esti koncertje. Mint ahogy B. Pintér Mária, az est – és egyben a BÁR-HOL sorozat – háziasszonya bevezetőjében elmondta: nem tömegrendezvényt kívántak szervezni, inkább egy szűkebb réteget próbáltak megszólítani.
A dallamos és virtuóz jazzt és bluest játszó Rák Béla Combó, melynek első felállásában még Debrei Mátyás egykori karácsondi polgármester basszusgitározott, nem először muzsikált Gyöngyösön, de először játszottak ilyen környezetben. Azt mondják, nem szokatlan nekik mégsem, hisz a zenéjük bármilyen közeget és bármilyen közönséget elbír.
A combo azóta befutott és Rák Béla zenekara már csak a kedves ismerősök okán is vélhetően még gyakran játszik Gyöngyösön. Akár ebben a sorozatban is, amely október 19-én ugyanezen a helyen folytatódik. Akkor az argentin tangó szerelmeseit várja Buday László kétszeres tangóvilágbajnok.