Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Padok, vécék, utak – lassan mozdul a hivatal a képviselő szerint

Padok, vécék, utak – lassan mozdul a hivatal a képviselő szerint

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Még nem készült el a nyilvános illemhely Mátrafüreden, annak ellenére sem, hogy a város költségvetésében szerepel ennek költsége. A településen most ideiglenes vécékkel szolgálják ki a turistákat. Egyebek mellett erről és a „padügyként” elhíresült történetről is beszélt a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője kedden a Fórumban.

Sokszor éveket kell várniuk a képviselőknek arra, hogy a körzetükben egy apró problémát is megoldjanak a gyöngyösi önkormányzat illetékes igazgatóságai – mondta műsorunkban Benyovszky Péter, aki nemrégiben az egyik képviselő-testületi ülésen is szóvá tette az elmaradásokat. A képviselő azt mondta: a füredi padok felújítására három évet kellett várnia, amit az egyik képviselő-testületi ülésen sérelmezett, így az ügyben jegyzői vizsgálat is indult, aminek az eredményét a képviselő még várja.

A padokat azóta kicserélték, azonban a mátrafüredi nyilvános illemhely kialakítása annak ellenére is várat magára, hogy ennek anyagi fedezetét az idei költségvetés tartalmazza.

Benyovszky Péter arról is beszélt: a nyilvános vécéhez hasonlóan két füredi utca felújítása is az idei tervek között szerepel, a képviselő bízik abban, hogy ezek még idén meg is valósulhatnak.


Tovább az archívumra