Huszonkét település önkormányzatával bonthat szerződést az egyik Heves megyei hulladékszállító cég, mert nem tudja kigazdálkodni a rezsicsökkentés hatásait. Az érintett cég több Gyöngyös környéki településen szállítja a szemetet, még nem mindenhol döntöttek arról, hogy kompenzálják-e a társaság kieső bevételeit.
A januárban indult rezsicsökkentési hullám nyáron érte el a hulladékgazdálkodási ágazatot, a szemétszállítás díja július elsejétől csökkent tíz százalékkal. Ami azonban az egyik oldalon kevesebb kiadást jelent a lakosságnak, a másik oldalon bevételkiesésként jelentkezik a hulladékkezelő cégeknél. Az önkormányzati tulajdonban lévő pétervásárai Pevik Kft. pedig ezt már nem tudta kigazdálkodni.
Garai Ferenc ügyvezető igazgató úgyfogalmazott: mivel egy alapvetően szegény vidéken szolgáltatnak, az árképzésük nem tartalmaz olyan tartalékokat, amelyek fedezni tudnák a rezsicsökkentés többletköltségeit.
Az ügyvezető szerint a cég helyzetét tovább rontotta az e-útdíj bevezetése, és például az is, hogy Heves megyében nincs hulladéklerakó, így a Borsod megyei Hejőpapiba szállítják a hulladékot. Kieső bevételeinek kompenzálását a cég az önkormányzatoktól várta, a mintegy negyven település közel fele azonban ezt nem tudta vállalni, ezért a cég várhatóan szerződést bont 22 településsel. A Pevik Kft. több Gyöngyös környéki településen is szolgáltat, így például Halmajugrán, Karácsondon, Detken, Gyöngyöshalászon, Pálosvörösmarton. A települések egy részével sikerült megállapodnia a társaságnak, úgy tudjuk, volt ahol egy negyedévre egymillió forinttal fizet többet az önkormányzat. Pálosvörömarton még nem született hivatalos döntés a kérdésben, de elképzelhető, hogy januártól ott is másik cég látja majd el a feladatot. Az egyeztetések ezekben a napokban folynak az önkormányzati vezetők és a cég között. Az ügyvezető szerint a költségek emelkedése akár elbocsátásokhoz is vezethet.
Abban az esetben egyébként, ha egy önkormányzat nem tud megállapodni a szemétszállításról, a katasztrófavédelem jelöl ki ideiglenes szolgáltatót, így történt ez október elsején Adácson is, ahol a korábbi szolgáltató A.S.A. helyett október kilencedikétől a hatvani hulladékszolgáltató szállítja el a szemetet.