Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Advent Kékestetőn

Advent Kékestetőn

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mátrai forralt borok, népi iparművészek kirakodóvására, valamint Keresztes Ildikó és Hobo koncertje várták az érdeklődőket vasárnap a Kékestetőre. A Kékestetői Sícentrum és a Magyar Síakadémia advent a Kékesen című rendezvényével hivatalosan is kezdetét vette a 2013-2014-es síszezon.

A hó már egy hete leesett a Kékestetőn, így semmi akadálya nem volt annak, hogy jól érezzék magukat azok, akik az ország tetejére fellátogattak. Az idei már a negyedik adventi rendezvény volt a Kékesen. Az Európa sípályáin jól ismert szokás, hogy a havas szezonért közösen fohászkodnak a téli sportok szerelmesei, úgy tűnik végleg meghonosodott. A rendezvény fővédnöke, Horváth László kormánymegbízott szerint azonban itt az egész ország nevében gyújtanak ilyenkor lángot.

Az a máglya, amit még 2010-ben is annak reményében gyújtottunk meg, hogy az első adventi fény ezen a különleges helyszínen, a Kékesen, melyet mindenki magáénak érezhet, ez a fény, ez a láng a helyiekért, az ittlévőkért, mindenkiért szól, és azt fejezi ki, hogy összetartozunk – fogalmazott Horváth László megyei kormánymegbízott.

A máglya a rendezvény végén idén is meggyulladt. Arról, hogy a kirándulók addig se fázzanak, a forralt bor és a színpadon fellépő zenészek gondoskodtak. Keresztes Ildikó, annak ellenére vállalta a fellépést, hogy saját bevallása szerint nem nagy barátja a télnek.

Az ország csúcsa az ország főterévé vált erre a pár órára. A téli vásár itt már most elkezdődött, a téli sportok szerelmeseinek azonban még legalább 2 hetet várniuk kell, hogy hódolhassanak szenvedélyüknek. A hangulat viszont már megvan.

Hó lesz az egész télen, legalábbis a Magyar Síakadémia munkatársai szerint. Már csak azért is, mert Kázmér ferences testvér áldást kért az idei szezonra, mielőtt az adventi koszorú első gyertyáját meggyújtották.


Tovább az archívumra