Először ír ki közbeszerzést a helyi autóbusz-közlekedés üzemeltetésére a gyöngyösi önkormányzat. Az európai uniós eljárástól a képviselő-testület frakcióvezetői azt várják, hogy verseny alakul ki, a szolgáltatás színvonala pedig emelkedik. Minderről kedden volt szó a „Döntés előtt”-ben.
A jelenlegi szolgáltatással elégedettek a képviselők, de kíváncsiak voltak arra, mit gondolnak róla a gyöngyösiek, ezért az elmúlt egy hónapban az önkormányzat várta a javaslatokat, amiket az új közbeszerzés kiírásakor figyelembe is vettek. Az eljárás megindításáról csütörtökön, az idei év utolsó testületi ülésén dönthetnek a képviselők. Székács György azt mondta: bízik benne, hogy az uniós közbeszerzés versenyt eredményez majd.
„Ez egy új rendszer lesz, mert eddig nem volt közbeszerzési kiírási kényszer. Most elvileg bárki, aki a feltételeknek megfelel, pályázhat. Én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz-e verseny, és kívánnám, hogy legyen, mert jót tenne mindnyájunknak.” – fogalmazott a frakcióvezető.
Hiesz György szocialista frakcióvezető a műsorban felvetette, hogy az önkormányzati támogatás mértékére a helyhatóság ne vállaljon előre kötelezettséget.
„A törvény azt mondja, hogy állami és önkormányzati támogatás mellett lakossági díjakból nem veszteségesen kell működtetni, de nem mindegy, hogy milyen áron. Most 38 millió forinttal járulunk hozzá a feladatokhoz, de én erre nem tennék utalást a pályázatban, majd a mindenkori önkormányzat eldönti, hogy mennyivel járul hozzá.” – mondta Hiesz György.
Az idei utolsó testületi ülésen a képviselők ugyancsak dönthetnek a parkfenntartási közbeszerzés kiírásáról, az új hulladékgazdálkodási törvényhez igazítják a helyi rendeletet, valamint meghallgatják a kisebbségi önkormányzat és több civil szervezet idei tevékenységének beszámolóját. A testület ülését a Gyöngyösi Televízió csütörtökön élőben közvetíti.