Hárommillió forintnyi adományt kapott a gyöngyösi Családok és Gyermekek Átmeneti Otthona, valamint 6 másik megyei fenntartású intézmény az ELMÛ-ÉMÁSZ Társaságcsoporttól.
A pénzzel a fejlesztési programokat szeretnének támogatni. A gyöngyösi intézmény fél millió forintot kapott, melyből fejlesztő játékokat és bútorokat vásárolnak.
A Gyöngyszem Zenekarral közös karácsonyi műsorral fogadták az adományhozókat az átmeneti otthon lakói. Az áramszolgáltató már évek óta szervez ajándékgyűjtést december elején hátrányos helyzetű gyermekek részére.
– Ezt az intézményt találtuk a legalkalmasabbnak arra, hogy a szerény adományainkat itt elhelyezzük, kollégáink, jómagam és feleségem is és mindannyian magánemberként is támogattuk ezeket az intézményeket – mondta el Bernhard Lüschper igazgatósági tag.
A társaságcsoport a jótékonysági akció keretében összesen 3 millió forintot adományozott a speciális nevelési igényű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek gondozásával foglalkozó intézményeknek. A gyöngyösi átmeneti otthonon kívül még 6 heves megyei alapítvány részesült ebből az összegből. Az adományozónak Horváth László kormánymegbízott köszönte meg a segítséget.
– A Gyöngyösre érkező félmillió forintos adomány eszmei értéke felbecsülhetetlen a Családok és Gyermekek Átmeneti otthonában élőknek – ezt már Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ vezetője mondta az átadó ünnepségen.
A Gyöngyösi Önkormányzat nevében Réthy Béla szakmai alpolgármester mondott köszönetet az adományozóknak.
Az ajándékokat személyesen adták át az adományozók a gyerekeknek, akik saját készítésű mézeskaláccsal és kézműves ajándékokkal lepték meg az ünnepségre érkezőket.