Kezdőlap » Hírek - Aktuális » MSZP: rohamosan nő a szegénység

MSZP: rohamosan nő a szegénység

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Rohamosan nő a szegénység Heves megyében az Mszp szerint. Azt mondják, 305 ezer ember közül 150 ezer embernek kell nélkülöznie. A megoldást a Start munkaprogram kiterjesztésében, a munkahelyteremtésben, valamint a munkakeresők és pályakezdők is nagyobb támogatásban látnák.

Az utóbbi időben megugrott a szegénységben élők száma Heves megyében. Az MSZP szerint egyre több a munkanélküli is, akiknek több mint fele semmilyen támogatást nem kap. A párt szerint mivel a bérek nem nőttek, az árak viszont emelkedtek, így nehezebb megélni is. A pályakezdők sincsenek jobb helyzetben, 26 százalékuk nem tud elhelyezkedni.

A párt szerint az is problémát okoz, hogy nagyon sokan külföldön vállalnak munkát. A térségben nincs olyan település, ahonnan ne utazott volna el valaki határon túlra dolgozni. Az Mszp szerint a megoldás az lenne, ha több beruházás valósulna meg Gyöngyösön is, illetve nagyobb mértékű támogatásban részesülnének a munkanélküliek.

A szocialista párt szerint a közeljövő egyik legfontosabb feladata a megélhetéshez szükséges kiszámítható és korrekt jövedelmek biztosítása.

Az elhangzottakra a megyei Fidesz közleményben reagált, közölve: intézkedéseik a családok megélhetését és a foglalkoztatás bővítését szolgálják, s egyre többen élnek munkából segély helyett.


Tovább az archívumra